Permakultúra Sárosfán – földmunka brigád, kaláka

Elkezdjük a Sárosfai Ház tervének kivitelezését.

A tervet legalább 4 nagy kivitelezési fázisra osztjuk. Ebből az elsőnek állunk neki idén tavasszal: ez az élelmiszer-biztonság alapját jelentő kert alapjainak letétele.

A táji alapú (land based) permakultúra tervekben az alapvető kereteket (main frame) a vízrendszer, és a fásszárú rendszerek jelentik – ezekel alapozzuk meg azt a rendszert, amellyel idéntől kezdve, fokozatosan az évek előrehaladtával
– egyre inkább átnedvesítjük a területet, lelassítva, szétterítve és beitatva a területre érkező eső energiáját
– egyre inkább élővé tesszük a talajt, így közelítve ahhoz a célhoz, hogy végül se ásnunk, se gyamlálnunk ne kelljen többé
– megfogjuk és a rendszerben tartjuk a növények által megkötött napenergiát
– az évelőkből származó termények arányát évről évre növeljük.

Minden jól tervezett permakultúra rendszernek van egy görbéje, ami a magas beletáplált energiától és alacsony hozamoktól az alacsony beletáplált energia és magas hozamok felé tart. Magyarul ez annyit jelent, hogy ez elején többet kell vele dolgozni, mint a “hagyományos kertekkel”, de mindez afelé vezet, hogy végül sokkal kevesebb munkával lehet magasabb és sokkal többféle hozamot kivenni belőle. Mindezt úgy, hogy a rendszer közben egyre inkább reziliens, vagyis rugalmasan képes alkalmazkodni a stresszhatásokhoz – a kártevőkhöz, betegségekhez, és az egyre gyakrabban előforduló időjárási szélsőségekhez is.

A Sárosfai Ház tervén 2019 ősz végén kezdtem dolgozni. “Gondolkozz 100 órát, mielőtt egyet cselekszel” – ez a permakultúrában a hatékony cselekvést megelőző tervezés ökölszabálya.
Ezt teljesen komolyan vettem, és jópár száz órát terveztem, rajzoltam a mostani tervet.  Ennek folytán elég sok felmérési adat, folyamat-dokumentálás, kép, jegyzet összegyűlt, ezért úgy döntöttem, hogy nemsokára blogot indítok, amiben ezeket fokozatosan – az aktualitások kíséretében – megosztom majd.
Ez azért is lesz hasznos, mert mostanra a terv olyan részletessé vált, hogy nagy vonalakban is kisregényeket tudnék róla írni – hát még ha részletesen belemegyek egy-két dologba.

Így a tavasz derekán viszont – ez esetben – első a gyakorlat.

Első fázisban tehát épül a kert, annak is a főbb keretei. Ez magyarul annyit jelent, hogy 2020. márciu 20-22. tavat, földsáncot és öntözőcsatornákat, és a kitermelt földből magaságyásokat építünk Erre az alkalomra szeretettel várunk téged is, ha szeretnéd megismerni a tervet, a permakultúra iránt érdeklődő embereket, illetve egy családias hangulatú kalákán a saját két kezeddel tanulnál bele abba, hogy mindez hogy is néz ki a gyakorlatban. Egyébként nálunk a kalákát úgy mondják, hogy brigád.


Ha eljutottál idáig az olvasással, akkor szívesen adok egy apró és rövid betekintést a kertbe tervezett technikákról:

A 9×6 méteres tó déli tájolású, 7 különböző mélységi szinten tartalmaz, hogy egészséges, önfenntartó, ehető ökoszisztémát építve ne legyen szükség mesterséges filterre és pumpára. A tóból kitermelt földből a tó északi, észak-nyugati oldalára sáncot építünk, így létrehozva egy olyan mikroklímát, amiben a tervek szerint megterem és beérik a mandula és a pisztácia. A sáncba beépítünk 4 köbméter esővíztárolási kapacitást.

A tó túlfolyóján távozó tápanyagdús vizet gravitációsan, a kerti ösvényekbe épített öntözőcsatornákon vezetjük keresztül a kerten, melyeknek néhány egyszerű zárással emeljük a vizét olyan magasságra, hogy az a megépülő magaságyások gyökérzónáját nedvesítse és egyben trágyázza. A dombágyások déli, dél-keleti tájolásúak, amelyekre szintvonalban, nagy sűrűséggel lehet lágyszárúakat ültetni, mivel a vizet közvetlenül a gyökérzónájuk kapja majd.
A rendszerből távozó vizet ártéri fa és bokorfajokkal fogjuk fel, így létrehozva egy nagy produktivitású pufferzónát, amely építőanyaggal és tüzifával lát el bennünket.
A magaságyások építési technikája a Csallóközben hagyományos akác és fűz-fonás.

Tudnivalók

  • Helyszín
    Sárosfa, Dél-Szlovákia (Felvidék)
    (https://goo.gl/maps/Fbfh3ehEMqbMRZmL7)
    (48.008692, 17.441524)
  • Időrend
    – 2020. március 20. péntek – 16:00-ra várunk téged.
    Azért ekkor, mert pénteken szeretnénk megismerkedni a vendégeinkkel, szeretnénk ha ti is megismernétek egymást, majd egy tömény órában bemutatnám nektek a tervet, hogy utána tudjunk róla beszélgetni. A legnagyobb örömmel állok rendelkezésetekre, hogy mit, hova, miért, milyen elvek mentén helyeztem el benne, milyen technikákat tervezek használni ebben a permakultúra-kísérletben. Hogy legyen időnk beszélgetni, de ne is nyúljunk az éjszakába, szeretném ha mindezt péntek délután el tudnánk kezdeni.- 2020. március 21. szombat – közös reggeli után nekiugrunk a tó és a csatornák építésének, a magaságyások fonásának, illetve a tóból kitermelt földdel a magaságyások feltöltésének. Elképzelhető, hogy mindebben egy markoló is megtámogat majd bennünket. A csatornák helyét a terv szerint előre kimérem, de a pontos esésüket (mivel szinte sík terület, ezért centire pontosan) egy 360 fokos lézerrel, együtt fogjuk kimérni. Napközben közös tízóraival, közös ebéddel, közös uzsonnával szakítjuk meg a munkát, majd a nap végeztével közös vacsoraasztalhoz ülünk. Koraeste még szívesen állok a rendelkezésetrekre, hogy a tervről, a permakultúráról általában, vagy bármi másról beszélgessünk.- 2020. március 22. vasárnap. – az elképzelés, hogy vasárnap még ebédig, vagy uzsonnáig folytatnánk a munkát, majd mindenki úgy távozik, ahogy mennie kell. Itt szeretném megjegyezni, hogy nem muszáj elmenni. Én valószínűleg hétközben is ezen dolgozom majd, így ha rugalmas az időbeosztásod, és szívesen maradnál tanulni, a legnagyobb szeretettel látlak étellel és szálással egész péntekig (aznap utazom vissza Budapestre).
  • Étkezés
    Vegetariánus, vegán dolgokat szoktunk enni, így fogunk főzni, de a családomból többen esznek húst, ezért ha ez a kívánság, akkor tudunk szolgálni házi csirkével, malaccal, talán még vadhússal is.
  • Szállás
    Sárosfán nincs annyi alvóhely, hogy ott meg tudjunk aludni, de 10 kilóméterre van Somorja, én is ott lakom. A helyi kajak-kenu klub által működtetett turistaszálláson, teljesen jó körülmények között tudunk alvási, zuhanyzási lehetőséget biztosítani. Van egy kisbuszunk, amivel tudunk közlekedeni a két település között.
  • Utazás
    Ha megírod honnan jösz, ha szeretnéd, szívesen segítek, hogyan jutsz ide.
    Budapestről például 3-4 óra vonattal. Nemzetközi vonat a Nyugatiból  Pozsonyig, 2 óra 20 perc – ez a kedvenc vonalam, szuper fülkékkel, kiváló teákkal a büfékocsiban. Majd pedig Pozsonytól Légig 50 perc Regio Jettel, ami egy magán vasúttársaság, szuper vonatokkal, kedves személyzettel. A RegioJet jegyet a pozsonyi vasútállomáson kell megvenni.
    Egyébként szívesen megyek ki elétek autóval ahova kell, illetve a bejelentkezők alapján szervezünk majd telekocsit, telekocsikat, ha úgy jön ki.
  • Regisztráció:
    Ez azért szükséges, hogy tudjuk kik jöttök, hányan jöttök, hány szállás kell, milyen étellel készüljünk, meddig maradtok. Korlátozott számban tudunk vendégeket fogadni, ezért ha szeretnél jönni, kérlek 2 perc alatt regisztrálj ezen az egyszerű formon:
    https://forms.gle/nzJDuU3YS6ZLvHzR9
  • Információk, kérdések:
    Engem teljesen nyugodtan keress bármivel itt facebookon, emailben (tuba.mate kukac gmail pont com), vagy telefonon +36307561555.

Sárosfai Ház

Programterv

dátum

20 Már 2020 - 22 Már 2020

időpont

16:00 - 18:00
QR Code

Helyszín

Sárosfa, Slovakia

Továbbiak

Nem találtunk eseményt!

Hozzászólások

Csatlakozás a társalgáshoz

2 hozzászólás

  1. Szia! Meg lesz tartava az esemény? Van jelentkező? Engem érdekelne, de lezárták a határokat. Tudok valami vedeófélét megosztani majd, online kapcsololódási felületet teremteni? Üdv: A Hegyes-tanyáról Évi

    1. szia,

      nem, az eseményt elhalasztottuk, de amint lehetséget, természetesen folytatjuk a munkát 🙂