Search
Keresés
Filter
  • No option found!
Reset
  • Pórszombat (Zala)
    Az én projektem, ahol élek. Ebből a helyből szeretnék a legtöbbet kihozni, hogy minél jobb legyen itt élni! 🙂
  • Délegyháza
    Délegyházán egy 976 nm-es telken kenderház építkezésébe fogunk. Ennek a teljes dokumentációját kert tervezéssel, építkezési folyamatokkal lehet majd megtekinteni. A tervek készülőben, hamarosan felrakom. jelenlegi állapot. Akácfák kivágva, tuskók kiszedve.
  • REP-TÉR gerillakert
    Kecskemét – reptéri lakótelep. A történet ott kezdődött, hogy 2015-ben Kecskemétre költöztem, igazi oldschool lakótelepre. Majd 2016-ban felszámoltunk egy szemétdombot, majd egy következőt, majd elkezdtünk fákat és fűszernövényeket ültetni. Engem később nagyon beszippantott a befeszült, városi, “életellenes” zöld tér átalakítása – így elsősorban megfigyeléssel és mikro élőhelyek/zöldfoltok kialakításával töltöttem egy évet. Jelen pillanatban azon dolgozom, […]
  • Interjú Istvánnal a Civil Rádióban, július. 17. 19:00-20:00
    Sziasztok! Sain Matyi, – aki a táborban a szerdai napon a közösségi tervezésről tartott számunkra egy rövid ismertetőt – egy rádiós interjúra invitálta Kurgit. Matyi és kollégája Péterfi Ferenc Demokráció MOST! című műsorát szerdán 19 órától élőben követhetitek az FM98-on, vagy a Civil Rádió honlapján: https://kronika.civilradio.hu/ Aki esetleg nem tudja élőben követni az interjút, azoknak […]
  • Halasági 5-ös zóna
    A tanya 5-ös zónáját érintetlen fenyőerdő, bővizű patak és ártér alkotja. Megfigyelés Az erdő és patakok harmóniája, erdei gombák és állatvilág számára biztosított élettér, folyamatosan megújuló erőforrások és a háborítatlan természet nyugalma által fennmaradó sokszínűség/sokszerűség. Hasznosítás A folyamatosan megújó fenyőerdő száraz galyakkal lát el tüzelő gyanánt, kiváló komposzt katalizárort termel, idény szerint ehető gombákat gyűjtünk […]
  • AKK-Szürkevíz ágyás
    Igy müködhet? Kerdéseim: Mennyi vizet hasznalnak egyszerre? Ha agyag réteg lenne a bambusz résznek az alján akkor elég lassan elszivárodna a vizet hogy lenne idõ felhasználni a tápanyagot és bontani a szappanos zsirt? Mi a térfogat különség ha homokkal töltem az egyik részt? Sima faszén müködik, vagy kell csinálni bio-char? A csap alatt legyen egy […]
  • Rogers Iskola udvar tervezése
    A Rogers Iskola udvarát tervezem, ahol most dolgozom – ez egy alternatív általános suli és óvoda. Itt szeretném az öko-tudatos hozzáállást erősíteni, így szakköröket is tartok a témában, volt már madárház készítés, infografika, udvar tervezés. Úgy kell alakítani, hogy az itt dolgozóknak és a gyerekeknek is ideális legyen a közös élettér. Ez érdekes és egyben […]
  • Bercel
    Sziasztok Gergőnek hívnak, 31 éves vagyok videókészítéssel foglalkozom, de pár éve a kertész szakmát is kitanultam, azóta folyamatosan képzem magamat és egy közösségi farmról álmodom. Budapesten élek pár éve, de nem vagyok teljesen megelégedve vele. Másfél éve vásároltam egy 4.4 hektáros területet Bercelen. Ez a település északra van Budapesttől 60km-re, autóval 1 óra hossza. Ezt […]
  • Budapest 17. kerület
    Sziasztok Gergőnek hívnak, 31 éves vagyok videókészítéssel foglalkozom, de pár éve a kertész szakmát is kitanultam, azóta folyamatosan képzem magamat és egy közösségi farmról álmodom. Budapesten élek pár éve, de nem vagyok teljesen megelégedve vele. Másfél éve vásároltam egy 4.4 hektáros területet. A hosszútávú tervben szerepel Bercel mint lehetséges helyszíne egy farmnak, azonban jelenleg egy […]
  • Tündérsziget Ökopark
    A Tündérsziget Ökopark a Szigetköz egyik Duna-ágának partján fekszik. Áprilistól októberig közkedvelt a sátorozók és vízitútázók körében. A tulajdonosa környezeti neveléssel foglalkozik, célja, hogy az itt nyaralók szemléletét is formálja. A területen rengeteg növényt ültettek már, de a rossz talajviszonyok miatt sok nehézségbe ütköznek. A cél, hogy úgy formáljuk a környezetet, hogy az betöltse a […]
  • Oázis
    Részletek hamarosan…
  • Kígyó 13
    25 éve koncepció nélkül kialakított lakó és konyhakert újra gondolása. Örökzöldekkel túl zsúfolt kert átalakítása. Meglevő konyhakert permakulturás elveknek megfelelő áttervezése
  • Nemesbük 🌷
    Helló.
  • Halasági-Csibi Gyógynövényes kert – Székelyföld
    Orotván, a Halasági Csibi Gyógynövényes Kert kaláka-sorozatának keretében minden évben megrendezésre kerülnek a tereprendező és gyógynövényszedő találkozók, ezidáig családi és baráti körben. Az idén bővítettük ezt a kört egy permakultúrás gyorstalpaló alkalmával, ahol lépéseket tettünk egy tudatosabb tervezés felé és érdemleges emberi kapcsolatokra tettünk szert. Fontosnak tartjuk, hogy felkutassuk és megőrizzük azokat a régi recepteket […]
  • Komárom, kertépítés
    Komárom, kertépítés Komárom, kertépítés   [forum]
  • Velodrom átépítés
    Velodrom átépítés Velodrom átépítés
  • Életfa Permakultúra
    Az Életfa Permakultúra és a Permaculture Resources Ireland határokon átívelő együttműködéseként nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező permakultúrában jártas szakértőket von be terület és közösségfejlesztési projektekbe a Kárpát-medence területén.
  • Cserszegtomaji mintakert
    Szőlős kert Cserszegtomajon a Pannon Egyetem (Georgikon Kar) Kertészeti Tanszék gondozásában.